Neves szaktekintélyek részvételével tanévnyitó konferenciát tartott a Tudásház a megyében található oktatási intézmények vezetői számára Békéscsabán. Az augusztus 25-ei eseményt Dr. Hajnal Lajos igazgató és Farkas Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg.
Már csupán kereken egy hét maradt hátra a nyári szünetből, így a diákok és a szülők mellett természetesen az ország iskolái, óvodái is teljes energiával készülnek a 2010/2011-es tanévre. A Békés Megyei Tudásház és Könyvtár ebből az alkalomból tanévnyitó szakmai napokat tart, melynek első napján, augusztus 25-én a megyében található oktatási intézmények vezetőit hívta konferenciára, hogy áttekintsék hazánk közoktatásának állapotát, teendőiket.

A konferenciát Békés megye közoktatási intézményeinek vezetői számára rendezték
A helyszín Békéscsaba volt, a megyei Jókai színház Vigadó terme. A színház, a színjátszás és az oktatás számos metszéspontjáról Fekete Péter színházigazgató beszélt. Egyebek között példaként említette erre társulatuk RendhagyÓra elnevezésű utazó irodalomóráját, amelynek most televíziós változatát is tervezik.

Az igazgató a színház és az oktatás közös pontjairól beszélt
- A jó szónok beszéde a hallgatót tanítja is, gyönyörködteti is, meg is indítja - kezdte egy Cicero-idézettel köszöntőjét Dr. Hajnal Lajos. A Tudásház igazgatója maga is reflektált arra: beszéde némileg rendhagyó lesz, és így is lett, hiszen szavaiban kitért a világgazdasági folyamatokra, azon belül az 1989-es caracasi nemzetközi tanácskozás jelentésére, a gazdaságkórnak nevezett jelenségre is.

A Tudásház szervezte a szakmai napot
Farkas Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke nyitóbeszédében a megye iskolafenntartóként szem előtt tartott legfontosabb elveiről beszélt. Prioritásként említette a munkaerőpiaci igényekhez való igazodást, a fiatalok vállalkozóvá válásának segítését, a szakképzés fejlesztését. Arról a nemrég készült felmérésről is szólt, amely szerint az idén felvételizők közül százalékos arányban megyénkből kerültek be a legkevesebben a felsőoktatásba, azonban elmondta, ez még nem jelenti azt, hogy bele kellene nyugodni ebbe az eredménybe. A közoktatás általános helyzetéről pedig így beszélt: - Önök, akik itt ülnek, mindannyian tudják, melyek a legproblematikusabb kérdések. - Majd hozzátette: a helyzetet egy-két év alatt nem lehet rendezni, viszont az átgondolt stratégia, az alapos és kitartó munka meghozza eredményét.

Farkas Zoltán: "Igazodni kell a munkaerőpiac igényeihez"
A nap előadói közt szerepel Prof. Csapó Benő, a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára, aki a magyarországi közoktatás nullanullás évekbeli helyzetéről beszél. Dr. Madarász Hedvig, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium referense az idei tanév feladatait veszi sorra, míg Dr. Fülöp Márta, a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos igazgatóhelyettese az együttműködő versengő állampolgár nevelésének témájára fókuszál. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara képzési igazgatója, Dr. Szilágyi János a versenyképes gazdaság és a versenyképes szakképzés közti összefüggésekre mutat rá, végül Horváth Kázmér, a Diákhitel Központ regionális képviselője taglalja a diákhitel igénybe vételének lehetőségeit.
A Tudásház nemcska az intzéményvezetők, hanem a pedagógusok számára is szervezett szakmai napot - ők augusztus 26-án vehetnek vesznek részt közös tanácskozáson.
Forrás: Békés Megyei Önkormányzat - G.E.
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Becsengetés előtt - szakmai konferencia az oktatási intézmények vezetőinek