Százötven férőhelyes új kollégiumot avattak a Harruckernben
Közel kilenc hónapig tartó építkezést követően ünnepélyes keretek között adták át a Harruckern gyulai központjában azt az új oktatási-kollégiumi épületegyüttest, melyet 630 milliós saját erős beruházásként teljes mértékben a fenntartó megyei önkormányzat finanszírozott. A megyei tanévnyitóval egybekötött augusztus 26-i átadó emellett még egy különleges alkalmat tartogatott, ugyanis a jelenlévők betekinthettek a néhány napja indult TISZK épületkomplexum építési munkálatainak első fázisába is.
Az új tanév különlegesen indul a Harruckern János Közoktatási Intézmény gyulai központjában tanuló diákok számára, mert szeptembertől többek között egy új épületben is folytathatják tanulmányaikat. -A megyei önkormányzat még 2009-ben döntött arról, hogy központi forrás hiányában saját erőből kezdi el építeni a több mint 600 milliós beruházást, hiszen a régi tanműhelyekben már nehezen lehetett biztosítani az oktatáshoz szükséges megfelelő körülményeket, és a kollégiumi férőhelyeket is bővítenünk kellett - mondta el Farkas Zoltán az ünnepélyes átadón. A megyei elnök beszédében kiemelte, hogy a szakképzést húzóágazatnak tekintik, ezért minden eszközt és lehetőséget megragadnak a fejlesztés érdekében, emellett nagy hangsúlyt fektetnek a megyei oktatási intézményekben a gyakorlati képzésre, mert az abban szerzett tapasztalatok segítik a diákok könnyebb elhelyezkedését.
A megyei önkormányzat még 2009-ben döntött arról, hogy központi forrás hiányában saját erőből kezdi el építeni a több mint 600 milliós beruházást
Mint kiderült, a megyei növekedésorientált gazdaságfejlesztési program keretein belül véghezvitt egyedülálló beruházás révén 150 diák kaphat új férőhelyet, emellett 8 tanterem, tanácskozóterem, valamint a mindezt kiszolgáló szociális blokkok is létesültek az új épületben. Az intézményben zajló magas szintű gyakorlati képzést jól példázza, hogy az új épület festési, mázolási és tapétázási munkálatait az iskola diákjai végezték el, akik ezáltal értékes tapasztalatokra tehettek szert, ugyanis az építkezés gyakorlati helyet is biztosított a tanulók számára.
Az építkezés a megyei növekedésorientált gazdaságfejlesztési program kiemelt beruházása
Zámbó András igazgató köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az új épület nemcsak az iskola, de a település számára is kiemelkedő jelentőségű, mert hozzájárul a városkép javításához. Majd hozzátette: az intézmény központján kívül valamennyi intézményegységben végeztek a tanév kezdete előtt korszerűsítéseket, hogy az iskolákban modern körülmények között indulhasson meg szeptembertől az oktatás.
Az új épület a városkép javításához is hozzájárul
A megnyitó ünnepséget követően a jelenlévők nyilvános bejárás keretein belül tekinthették meg az új épületet, ennek során jelképesen már néhány diák is beköltözhetett új kollégiumi szobájába.
A régi tanműhelyekben már nehezen lehetett biztosítani az oktatáshoz szükséges megfelelő körülményeket, és a kollégiumi férőhelyeket is bővíteni kellett
Záróakkordként a néhány napja elkezdődött Békés Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) épületének kivitelezési munkálataira vethettek pillantást az ünnepségre ellátogatók, melyben a tervek szerint majd egy 270 személy befogadására alkalmas konferenciaterem is helyet kap. A TIOP és TÁMOP projektek keretein belül indult közel 1,4 milliárd forintos beruházás többségét az Európai Unió finanszírozta, melyhez a megyei önkormányzat biztosította a 100 milliós önrészt. A projektre elnyert támogatás nagy részét az új épület megvalósítására, eszközparkjának kiépítésére, valamint a meglévő tanműhelyek felújítására fordítják.
A megnyitó ünnepséget követően a jelenlévők nyilvános bejárás keretein belül tekinthették meg az új épületet
Az egyedülálló beruházás révén 150 diák kaphat férőhelyet az új kollégiumban