Hírek - Farkas Zoltán

Új Széchenyi Terv: fókuszban a kis- és középvállalkozások

Új Széchenyi Terv: fókuszban a kis- és középvállalkozások

Mintegy 2000 milliárd forintnyi összegre lehet pályázni 2011 és 2013 között Magyarországon - derült ki az Új Széchenyi Terv február 2-ai Békés megyei bemutatásakor. Az új gazdaságfejlesztési program a magyar gazdaság tartós növekedésére törekszik, és ezt elsősorban a hazai kkv-szektor erősítésével tervezi. A megyeházi rendezvényen Petykó Zoltán NFÜ-elnök elmondta, az M44-es ügyét kiemelt nemzeti programként kezelik.

Nem véletlenül aggódott Farkas Zoltán, a Békés megyei közgyűlés elnöke, megfelelő befogadóképességű-e a megyeháza földszinti nagyterme a rendezvényhez: az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) február 2-ai bemutatásakor a helyiségben nemcsak az ülő-, de kis híján az állóhelyek száma is kevésnek bizonyult. A fejlesztéspolitika megújult rendszerének ismertetése érdekében ugyanis a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) országjáró körutat szervez, így érkeztek meg Békéscsabára is. Mindezt pedig tették konzultációs célból, hiszen a terv részben elkészült, részben azonban még kialakítás alatt áll, így az elképzelések, a problémarendszerek feltárásával a javító javaslatokat, jó ötleteket még be lehet építeni a struktúrába. Csakúgy, mint a többi helyszín esetében, a mostani állomás - melynek a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a megyei képviselő-testület voltak még társszervezői - vendégei is önkormányzati szakemberek, polgármesterek, intézményvezetők, vállalkozók, gazdasági érdekképviseletek vezetői voltak, összesen több mint száz fő.

 

Farkas Zoltán, Békés Megye Képviselő-testületének elnöke köszöntőt mond

Az országjáró körút Békés megyei állomása

 

Köszöntőjében Farkas Zoltán elmondta még: ha az országban központi fejlesztésekre került sor, az itt élő emberek sokszor érezhették úgy, hogy azok Békés megyét azért kerülik el, mert - egy adoma szerint - amikor a döntéshozók hazánk térképét nézték, azon mindig a mi megyénket jelölő részt használták poháralátétként - utalt azonban rá: reményeik szerint ez a helyzet most végre megváltozik. Majd Svájcot hozta fel példaként, hiszen - emlékeztetett rá - az ország az 1940-es években nem elsősorban azokat a területeit fejlesztette, amelyek már amúgy is fejlettek voltak, hanem azokat, amelyeken adottak voltak a fejlesztés feltételei.

 

Az Új Széchenyi Terv bemutatása Békés megyében

  A nagyteremben nemcsak az ülő-, de kis híján az állóhelyek száma is kevésnek bizonyult

 

Az előadó szakemberek az ÚSZT-t előbb struktúrájában és lényegi elemeiben, majd területekre felosztva, végül az egészen prózai jellegű, a konkrét ügymenetet segítő változtatásokra a figyelmet felhívva mutatták be. Az NFÜ Békés megyei származású elnöke, Petykó Zoltán kezdésként összegezte a 2007-2013-as uniós költségvetési ciklus első felének magyarországi eredményeit: mivel a félidő egybeesett a tavalyi kormányváltással, így az Új Magyarország Fejlesztési Terv addigi tapasztalatait is egyszerűbb volt summázni. Ennek során megállapították, hogy a tervekben szerepeltek és a tényhelyzet között ellentét feszül, és sem a foglalkoztatásnövelés, sem a GDP-növekedés tekintetében nem teljesültek az elvárt célkitűzések, sőt romlott a helyzet. A regionális felzárkóztató programok vizsgálatakor is hasonló eredményre jutottak: bár minden magyarországi régió közelebb került az uniós átlaghoz, a korábban lemaradó régiók (elsősorban: Észak-Magyarország, Észak- és a Dél-Alföld) még jobban leszakadtak. Úgy véli, ezzel bebizonyosodott: ez a gazdaságfejlesztési terv többé nem tartható fent - ezért dolgozták/dolgozzák ki az alapvetően növekedéspárti Új Széchenyi Tervet. Céljuk egyebek között, hogy 2014-ig a GDP-növekedés 4-6 százalékosra, a beruházási ráta pedig 17-ről 25 százalékra emelkedjen, miközben 250-300 ezer új munkahelyet is teremtenek, a jelenlegi 82-ről pedig 60-70 százalékra csökkentik az államadósságot. Hat legfontosabb programjuk a foglalkoztatásra, az egészségiparra, a közlekedésfejlesztésre, a tudomány-innovációra, a vállalkozás-, illetve a zöldgazdaság-fejlesztésre fókuszál, a magyar gazdaság tartós növekedésében pedig egyértelműen és erőteljesen építeni kívánnak a kis- és középvállalkozókra: - Nemcsak azért, mert a hazai munkavállalók jelentős részét ők foglalkoztatják, hanem azért is, mert az utóbbi 3 és fél évben jóformán kiszorultak a pályázati lehetőségek közül - vázolta céljaikat Petykó Zoltán. Majd kifejtette: a 2007-2013-as periódusban Magyarországon 8 ezer milliárd forintra lehet pályázni (melyben 85:15 az arány az EU-s és a magyarországi források közt): tavaly júniusig ebből 4,5 ezret már szerződésben lekötöttek, míg további jelentős összeget is vissza nem fordítható módon elköteleztek már valahova (például azért, mert az első forduló igen, de a második forduló még nem zajlott le), így 2011 és 2013 között durván 2 ezer milliárdos összeg pályázati sorsáról dönthet a kormányzat. Rögtön januárban és márciusban ennek már több mint 55 százalékát ki is írták és írják közel száz konstrukció révén, áprilistól pedig továbbiakat nyitnak meg. Azokról az összegekről pedig, amelyeknek sorsa már eldőlt, elmondta: a már említett 6 ezer milliárdból eddig 1,44 van kifizetve, és hazánk számára az is fontos kitörési pont, ha a még hátralévők megvalósítását pedig igyekeznek felgyorsítani. Az NFÜ-elnök végül egy, a Békés megyében élők számára különösen fontos adatot is ismertetett: amikor felskiccelte, hogy az ÚSZT kiemelt nemzeti programként is kezel bizonyos területeket, ezek között elsőként említette az M44-es gyorsforgalmi út előkészítésének befejezését is.

 

Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke

2013-ig még mintegy 2 ezer milliárd forint pályázható

 

Siba Ignác, az NFÜ Gazdaságfejlesztési Operatív Program Irányító Hatóságának főigazgatója a vállalkozásfejlesztés témakörét prezentálta, közte kiemelten a mikrovállalkozások helyzetén segítő kombinált mikrohitelezés lehetőségét, mely egyablakos rendszerben lesz igényelhető, harminc napos átfutási idővel. Bene Dániel, az ESZA Nonprofit Kft. ügyvezető igazgató a TÁMOP keretében induló konstrukciókról tájékoztatott, míg Szoboszlai Sándor, az NFÜ Regionális Operatív Programok Irányító Hatóságának főosztályvezető-helyettese a regionális pályázatokról tartott ismertetésekor kifejtette, hogy 2011 és 2013 között a dél-alföldi régióba több mint 60 milliárd forint érkezik ebben a formában. Az NFÜ elnöki kabinetjének főosztályvezető-helyettese, Dr. Nagy Szilvia Anikó pedig a bürokráciában megfáradtak számára szolgált jó hírekkel: a korábbi mintegy negyven helyett a jövő hét közepétől összesen egy darab jogszabály szabályozza az eljárási rendet; a 40 oldalasra dagadt adatlapok 8-9 oldalasra karcsúsodnak, a kétfordulósok helyett pedig igyekeznek minél több egyfordulós pályázatot kiírni.

A prezentációkat követő interaktív fórumon a közönség tagjai tehették fel kérdéseiket, amiket az előadók a helyszínen meg is válaszoltak. Végül Hódsági Tamás, a megyei iparkamara elnöke azzal köszönt el a megjelentektől: mivel elképzelhető, hogy pályázati forrásait az unió 2014-től nagyobb arányban teszi visszatérítendő formában lehívhatóvá, ezért lehetősége szerint igyekezzen még mindenki ebben a költségvetési periódusban (azaz amelyben még túlsúlyban vannak a vissza nem térítendők) minél több pályázatot benyújtani.

 

 

Forrás: Békés Megyei Önkormányzat - G.E.

 

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Új Széchenyi Terv: fókuszban a kis- és középvállalkozások



Page generated in 1168,7 miliseconds.